Két nehéz nap - meg az éjszakája (Stuttgart)

Nemzeti ünnepünket, március 15-ét az idén Stuttgartban ünnepelhettem. Még a kokárdámat is direkt elhoztam magammal Németországba, mert  - gondoltam - itt végre úgy érezhetem, nem kezdik el találgatni a "hovatartozásomat" (mármint politikailag), ha kitűzöm. Hát tévedtem... Clemens (a program egyik vezetője) már kora reggel azzal köszöntött a reptéren, hogy "nahát, azt hittem ezt csak a szélsőjobbosok hordják nálatok". Na kösz. Ennyit a semleges, nemzeti, közös ünnepről. 

Nagyon korán kellett kelni, mindenki nagyon álmos volt, és mindenkinek nagyon fájt több mint 3 eurót fizetni egy automatás kávéért, mégis szinte mindenki kifizette. (A reptereken itt is nagyon drága az étel és az ital.) Alig egy óra volt az út Stuttgartban. A repülőről leszállva egyből a minisztériumba mehettünk, ahol legalább volt kávé. (Szerintem életemben nem ittam annyi kávét, mint ebben a két napban....)

Stuttgart egy kicsit olyan, mint Budapest. Van egy sík része, és van egy dimbes-dombos is, amely tele van emelkedőkkel és lépcsőkkel. Mi leginkább ez utóbbi részben voltunk - a magas sarkú cipőt hordó lányok nagy örömére. Merthogy elegánsnak kellett lenni. Nagyon elegánsnak. Ez a két nap színtiszta protokoll, hogy úgy mondjam "pofavizit" volt. Persze ez nem panaszkodás akar lenni. Teljesen érthető a dolog: Robert Bosch, aki a ma már világhírű multit, a Bosch-t alapította, itt élt, első gyárát is itt építette. Majd utódai itt alapították a Robert Bosch Stiftungot, amely most a mi ösztöndíjunkat is fizeti. Ebben a két napban a Bosch központját látogattuk meg. Több előadást is hallottunk Robert Bosch életéről, elhivatottságáról és az alapítvány működéséről is. A Robert Bosch Stiftung a Medien-Mittler ösztöndíjon, azaz a mi ösztöndíjunkon kívül egyébként számtalan más programot is támogat, valamint szervez. Tudományos és művészeti projekteket, ösztöndíjakat egyaránt. Több mint 60 millió eurót fordítanak erre évente.  

Forrás: www.bosch.com

Ami a leginkább meglepő volt, hogy mennyire fontos számukra az a szellemiség, amit Robert Bosch kézirataiban az utókorra hagyott. Arról, hogy hogyan kell támogatni a fiatalokat, hogyan kell elősegíteni a fejlődést. És amikor már a harmadik ember is erről beszélt, akkor már nemcsak kamuszövegnek tűnt. Nekik ez tényleg irányt mutat. 

Bosch egyébként nemcsak egy gyárat, hanem egy kórházat is alapított Stuttgartban. Ezt most is az alapítvány tartja fent (részben). Itt is jártunk. A magyar kórházakhoz inkább nem is hasonlítanám (a videó úgyis magáért beszél), ami azonban tényleg nagyon érdekes és inspiráló volt, az a kórház hozzáállása a művészeti projektekhez. A kórháznak ugyanis van egy saját művészettörténésze, akinek csak az a dolga, hogy újabb és újabb művészeti projekteket álmodjon meg a kórházba, pályázatot írjon ki rájuk, megszervezze a bíráló bizottságot, megtalálja a megfelelő művészt vagy művészeket, majd koordinálja a megvalósítást. Az egyik műtét utáni lábadozóban például a plafonra vannak festve különböző növényi motívumok, hogy aki a műtét után felébred, ez a megnyugtató kép fogadja, ne az üres fehér plafon. A lifteknél pedig színes felíratok, különböző nyelven megírt szövegek fogadják a látogatókat és a betegeket egyaránt. Külön gondoltak a Németországban élő török, orosz és lengyel kisebbségre is. A németen és az angolon kívül ezeken a nyelveken is felfestették a falra például azt, hogy jobbulást. 

A külön fürdővel, étkezővel és nappalival ellátott betegszobák pedig nagyobbak voltak, mint a lakásom. De a sima szobák is sokkal kulturáltabbak voltak, mint otthon. Ebben a kórházban például csak egyágyas szobákat láttunk. A betegek tehát nem panaszkodhatnak - az orvosok viszont igen. Sem a fizetéssel, sem a túlórapénzekkel, sem pedig a beosztásokkal nincsenek megelégedve. A legtöbb német orvos ezért inkább Skandináviában vagy Nagy-Britanniában próbál elhelyezkedni. Helyükre pedig a román és a lengyel orvosok jönnek elsősorban. Az elvándorlás nagyon nagy. Ápolókból is állandó a hiány. A kórház szóvivője azt mondta, azt remélik, talán a május 1-i munkaerőpiaci nyitás után javul a helyzet. Ezután ugyanis még könnyebb lesz munkát vállalni Németországban az uniós állampolgároknak. 

Külföldi munkavállalóból most is sok van Németországban. Egyetlen német taxissal sem találkoztunk például, pedig a két nap alatt szinte csak ezzel hordtak bennünket ide-oda. Volt török, izraeli és lengyel sofőrünk is. És mindegyikük nagyon beszédes volt :-)

Ha valaki most Stuttgartban jár egy dolgot semmiképp sem szabad kihagynia: a Stuttgart 21 sátorvárost. A pályaudvar mellett már tavaly nyár óta több százan sátoroznak. Így tüntetnek az ún. Stuttgart 21 ellen. Ez egy olyan közlekedésfejlesztési projekt, amely Stuttgart vasútállomásából "Kopfbahnhof", azaz fejpályaudvar helyett "Durchgangsbahnhofot", azaz átmenő pályaudvart csinálna. Ezzel jelentősen felgyorsítaná a vasúti közlekedést például Budapest (!) és Párizs között is, Wendlingen és Ulm között ugyanis ezzel az átmenő pályaudvarral egy nagysebességű vasútvonalat lehetne létrehozni. Csakhogy: ehhez a felszín feletti síneket a föld alá kéne vinni Stuttgartban, amihez viszont ásni-fúrni kell pont ott, ahol a Schlosspark több száz éves fái vannak. Ezeket a fákat őrzik most a sátorlakók. 

De nemcsak fákat őrzik. A stuttgartiak egy része szerint a beruházás túl sokba kerül, és nem tisztázott, hogy egyáltalán megtérülne-e valaha. A projekt ugyanis csaknem 10 milliárd eurós tétel. No, nem mintha Baden-Württembergnek, Németország egyik leggazdagabb tartományának ne lenne erre pénze. De van. A tervek már 1994-ben elkészültek, tavaly (2010) februárban pedig az építkezést is elkezdték. 

Vasárnap (03.27-én) lesznek a választások ebben a tartományban. Az eredmény a Stuttgart 21 sorsát is eldöntheti. Két jelölttel is találkoztunk ebben a két napban, egyikük a zöldektől, másikuk pedig a konzervatív CDU/CSU-tól érkezett. A CDU/CSU a Stuttgart 21 mellett, a zöldpárt pedig a projekt ellen van. Képviselőjük azt mondta, ha megnyerik a választásokat, népszavazást tartanak arról, hogy folytassák-e az építkezést. Ha az itt élők többsége nemmel szavaz majd, akkor nem átépítik, csak felújítják az állomást. Azaz minden marad fent, innen a jelszó is: Stuttgart K21, OBEN BLEIBEN!

A két nehéz nap között pedig volt egy éjszakánk, amikor kinyittattuk az étterem zongoráját, és egymásra találtak a posztszovjet testvérek. Részletek a videóban :-)